Örökbefogadás- II. rész
Miért érdemes minél kisebb gyermeket örökbe fogadni? Milyen érzelmek jellemzik azt a gyermeket, akit kiemelnek családjából? Mi játszódik le az örökbefogadott gyermek lelkében? Szülőként hogyan tudunk reagálni a nehéz helyzetekre? Cikksorozatunk második részében a jogi nézőpont után pszichológiai szemmel tekintünk be az örökbefogadás témakörébe, kényes kérdéseibe.
Ha az örökbefogadás pszichológiai aspektusait kívánjuk megvizsgálni, akkor először is fontos figyelembe venni, hogy az örökbefogadás hány éves korban és milyen körülmények között történik. Leendő örökbefogadó szülőként érdemes pár hónapos kisgyermeket választani, mivel a szoros anya-gyermek kapcsolat és kötődés az első hónapokban alakul ki. Ez a fajta bensőséges, intim kapcsolat az anyával meghatározóvá válik a későbbi személyiségfejlődésben is, ugyanis ez biztosítja a gyermek számára a biztos bázist, ahonnan elrugaszkodva felfedezheti a világot, és ha veszélyt tapasztal, visszavonulhat anyja menedékébe. Ekkor alakul ki az ősbizalom, és ennek a kapcsolatnak a minősége fogja a későbbi kapcsolatok alapját meghatározni. Ezért ha örökbe szeretnénk fogadni, ajánlott csecsemőt választani, hiszen így optimális körülmények között egészséges gyermeket nevelhetünk fel. Fontos figyelembe venni, hogy rengeteg nevelőotthonban nem jut elég gondozó a gyermekekre, és nagyon gyakran alapvető érzelmi és testi szükségleteik kielégítetlenek maradnak, amelyből már rengeteg pszichológus arra a következtetésre jutott, hogy káros hatások mutatkoznak a személyiségfejlődésben, érzelmi-, értelmi- és testi fejlődésben egyaránt.
Nagyon gyakori, hogy fiatalon szült lányok, vagy olyan családok, ahol esélytelen a gyermek eltartása, már újszülöttként csecsemőotthonba adják gyermeküket. Ilyenkor azonban még fenn áll a látogatás joga, és előfordulhat, hogy a szülői ösztön kiváltódása olyan erős, hogy a gyermeket mégis magukhoz veszik, főleg, ha felmerül az örökbefogadás lehetősége, azaz, hogy gyermekük egy idegen családhoz kerül.
Ugyanakkor a másik gyakori eset, amikor egy gyermeket kiemelnek egy családból, mert nem tudják a szülei ellátni szociális helyzetükből kifolyólag, esetleg bántalmazzák vagy teljesen elhanyagolják. Ilyen esetben sokkal nehezebb helyzetben van a leendő új család is, akik örökbe fogadják a gyermeket, hiszen az ilyen gyermek legtöbbször rengeteg csalódáson ment keresztül, és nagyon gyakori, hogy tele van gyűlölettel. Ez a fajta ellenségesség/gyűlölet az új családból is negatív érzelmeket válthat ki, mely azonban egy természetes folyamat, s ezeket meg kell tanulni a gyermek felé kommunikálni, illetve kezelni. Winnicott fogalmazta meg, hogy az örökbefogadott gyermek csak akkor tudja elhinni, hogy szeretik, ha már elérte, hogy gyűlöljék. A gyermeknél azt a folyamatot, amikor új szüleivel szemben dührohamban tör ki, acting outnak nevezi, s úgy gondolja, hogy ez egy antiszociális hajlam, hiszen a gyermek megpróbálja magától ellökni azokat, akik szeretettel fordulnak felé.
Vajon mi játszódik le egy örökbefogadott gyermek lelkében? Amennyiben nagyon korán fogadják örökbe, valószínűleg egészen a serdülőkorig sajátjaként fogja kezelni szüleit. Ahogy egyre inkább „tudatára ébred”, kialakítja egyéniségét – melyben a szülőkhöz való hasonlítgatás is szerepet kap – veszi észre, hogy különbözik szüleitől, s életének darabjai nem állnak össze. Szerencsére gyakoribb a filmekben, mint a valóságban, hogy a gyermeknek saját magától kell rájönnie, hogy őt örökbe fogadták. Fontos, hogy a szülők hogyan magyarázzák ezt meg, illetve, hogy a vérszerinti szülőkkel mi történt, mi volt az oka annak, hogy lemondtak gyermekükről.
Azok a gyermekek, akik eredeti szüleiktől nem kaptak elég gondoskodást, az örökbe fogadó családban reménykedni kezdenek, de ez az érzés félelemmel is társul. Winnicott szerint nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy egy felbomlott családból származó gyermek, vagy egy árva gyermek a múlt kapcsolataiból visszamaradt érzelmeket tolja át egy másik felnőttre, egy árva gyermek „azzal tölti idejét, hogy tudattalanul a szüleit keresi” (Winnicott).
Meghatározó az örökbefogadó szülők részéről a bizalom, hiszen ha már kisgyermekkortól a gyermek számára ők képezik a családot, nagyon nagy törés lehet, ha váratlanul tudja meg, vagy jön rá arra, hogy örökbe fogadták. Ilyenkor megrendül az ősbizalom, s hirtelen nem lel biztos támaszpontot az életében, úgy érzi, mintha kihúzták volna a talajt a lába alól. Ezért mindenképpen ajánlott ezt fokozatosan felvezetni a gyermeknek, akár meséken keresztül, így amikor "tudatára ébred", nem éri meglepetésként a tény. Nagyon sok gyermek annyira kötődik az örökbefogadó szüleihez, hogy nem is próbálja meg felkeresni eredeti szüleit, úgy értelmezi a helyzetet, hogy azok a szülei, akik felnevelték. Néhányan kíváncsiságból, vagy hogy a kérdéseikre választ kaphassanak (miért hagyták el a szülei, mit csinálnak most, kik ők, stb.) próbálják felvenni a kapcsolatot vér szerinti szüleikkel. Visszautalva előző cikkünkre, a titkos örökbefogadásnál az örökbefogadó szülőknek sincs információjuk a vérszerinti szülőkről, és ebben az esetben ők is változóan reagálnak arra, ha a gyermek kíváncsi rájuk. Többnyire megijednek, hogy elveszítik "gyermeküket", akit odaadással neveltek sajátjukként, azonban érdemes türelemmel, megértéssel, segítőkészséggel fordulni a gyermek felé.
Minden esetben a legfontosabb célnak - mind az örökbe adó, mind az örökbe fogadó szülők részéről - annak kell(ene) lennie, hogy a gyermek személyiségfejlődésében ne keletkezzen törés, elakadás, fejlődési zavar, hiszen ezeket egész életében hordoznia kell majd. Fontos, hogy felelősségteljesen vállaljunk gyermeket, hozzájárulva ezzel az új generáció egészséges neveléséhez.