A Stressz-sorozat: Stressz a joghallgató szemével
I. rész: Lerágott csont, de elkerülhetetlen gyötrelem: Tudod-e mitől félsz?
Minduntalan hallgatjuk szüleinktől a nosztalgikus történeteket, mikor is visszakalandoznak a csodálatos fiatal évekbe, a felszabadultság, a kötetlen(ebb) életmód, az egyetemi vagy főiskolai idők szépségei, bulik és fesztiválok világa stb.
Amiről viszont gyakorta elfelejtenek említést tenni… az a stressz.
Pedig jelen volt és van mindenki életében: az iskolai teljesítési kényszer, a diploma szükségessége, a megélhetés és a család megalapozása, vagy szakítások és új kapcsolatok, bánatok és örömök, barátok és ellenségek. A felsorolás gyakorlatilag végtelen lehet, hogy min is rágtuk a körmünket 20-as éveinkben. Mert bizony ez az az időszak, amikor meghozzuk azokat a döntéseket, amik nagy valószínűséggel meghatározzák egész hátralévő életünket.
A stressz viszont jelen van. Először igazán a családi fészek elhagyásával érezhető, mert egyedül kell megálljuk a helyünket a nagy “Világban”. Rendben, hogy jobb esetben támogatnak szüleink, de mindannyian tudjuk, hogy előbb-utóbb lesznek olyan célok és feladatok, melyek elérésében, teljesítésében magunkra vagyunk utalva. A legfontosabb személyiségépítő tulajdonságok egyike pedig a stresszmenedzsment képességének elsajátítása. Ugyanakkor (sajnos) erre a témára az általános és középiskolákban keveset áldoznak, az oktatási rendszer hőn emlegetett felkiáltása: “teher alatt nő a pálma!”. Csakugyan?!
Elhihetitek nekem, hogy joghallgatóként nem véletlenül érdekel a téma, és azt is, hogy a témában több száz oldal, akár ezer oldal irodalmat elolvastam. Kevés írás foglalkozik viszont azzal, hogy mi is a stressz? Most tekintsünk el a jogászvilág vitathatatlanul fennálló definiálási kényszerétől, inkább fedezzük fel, hogy miért is fontos, hogy tudjuk, mivel állunk szemben.
A stressz nem más, mint a szervezet olyan körülményekre adott reakciója, melyekben úgy érzi, hogy több energiára, kitartásra, éberségre van szüksége annak érdekében, hogy túléljen és gyarapodjék. Tehát: amikor úgy hisszük: az adott kihívás teljesítéséhez nincs, vagy nem teljesen van meg a megfelelő képességünk. Általánosan megfogalmazva, stresszt akkor érezhetünk, amikor a szervezet úgy érzékeli: veszélyben van, vagy kihívásnak van kitéve, ennek érdekében pedig energiáit úgy kell összpontosítania, hogy vagy legyen esélye küzdeni, vagy legyen lehetősége a helyzetből elmenekülni (fight or flight). Amint látható (és nem meglepő), ez egy elemi ösztön, irányítani nemigazán lehetséges. Stresszhelyzetben érezhetjük, hogy verni kezd a szívünk, érzékeink éberebbek lesznek, a pupilla tágul, látásunk élesedik, izzadni kezdünk, hevesebb légzést tapasztalunk. Ez mind annak a következménye, hogy ilyen helyzetben jelzés érkezik az idegrendszer felé, hogy megkezdődjön egy hevesebb adrenalin, noradrenalin, kortizol felszabadulás, mely hormonok a véráramba jutva gyakorlatilag a fentiek érzete mellett harcra készítenek minket. Könnyen belátható, hogy ezzel a rendszerrel nincs is semmi probléma, hiszen nem véletlen található az ember a tápláléklánc csúcsán. Ez a rendszer a túlélésre jött létre. Hol lehet akkor itt a baj?
A stressz pozitív és negatív hatásai jól ismertek. A pozitív stressz általában rövid ideig áll fenn: vizsgahelyzet (miért is jó elől bemenni vizsgázni…), állásinterjú, prezentáció, nehéz teszt, de még triviálisabb: a pár perc amíg elhatározzuk magunkat, hogy randira hívunk egy lányt, illetve főleg az a (jobb esetben) pár másodperc, amíg erre választ kapunk.
A felszabaduló hormonok növelik teljesítményünket, így segítve minket a mindennapokban.
A stressz akkor válik problémává, amikor megfeleltethetővé válik két tényezőnek. Az egyik a stressz-túltöltöttség. A stressz mértéke, amit egy adott szituációban érzünk fordítottan arányos azzal, hogy mennyire érezzük azt, hogy képességeink (és időnk!) elegendőek a feladat teljesítéséhez, a veszély elhárításához. Ezért érzünk magabiztosság mellett kevesebb remegést és nagyobb elszántságot. Ha rendkívül esetlennek érezzük magunkat egy szituációban, akkor az elemi ösztönök felülemelkednek gondolkodásunkon és bekapcsol a "menekülés protokoll”, vagyis villámgyors tempóban szervezetünk eldöntötte, hogy nem vagyunk képesek az adott feladat teljesítésére, az automata válasz pedig az, hogy hagyjuk a fenébe, meg akarunk tőle szabadulni. (Emlékezzünk csak hányszor éreztünk már ilyet.) Megjegyzem, hogy természetesen vannak technikák, hogy finomítsunk testünk hasonló reakcióin – cikkem folytatásában bemutatom az “ABC” módszert, mely segíthet felülkerekedni a kényszeres menekülésen.
A másik eshetőség, amikor a stressz krónikussá válik. És most érkeztünk el annak magyarázatához, hogy miért is nagy betegsége jelenkori generációnknak a stressz. Az előző bekezdésekből megértettük, hogy a stressz miért is jó a pozitív stressz, éppen annak gyorslefolyású körforgása miatt hasznosítható. Az ősidőkben például: felbukkanó hegyes fogú tigris, dárda eldob, tigris halott, huh, veszély túlélve, mehet a pihenés. De a modern időkben, a stresszorok nem tűnnek el. Aligha lenne célravezető agyonütni iskolai tanárainkat, vagy gyors kiröptetéssel az ablakon keresztül útjának indítani idegesítő szobatársunkat. Az élet manapság már nem így működik, az ösztönök viszont nehezen vagy semennyire nem alakíthatóak. Itt bújik meg a probléma gyökere. A tanárokkal és szobatársunkkal (de mondhatnám a telefonhívások, ügyek, ügyfelek, vagy akár a múlni nem akaró építkezések zaját) nap mint nap fel kell vennünk a harcot, így sajnálatos módon a szervezet egy állandó készenléti állapotot teremt meg egyes hormonok a véráramban való szinten tartásával, ez pedig fizikailag és emocionálisan is beteggé tesz minket.
A magas stressz-szint leggyakoribb következményei:
A megnövekedett étvágy miatt kialakuló elhízás. A régebbi időkben a nagy harcok után (ha persze túlélte alanyunk) jött a lakoma, a szervezet újratöltése. Ma sem tűnt el ez a berögzültség, csak más kontextusba helyeződött.
Csökkent libidó vagy merevedési zavarok. A szervezetbe kerülő kortizol csökkenti a tesztoszteron termelődést, ami végső soron az előző tünetekben jelentkezik. Ha élvezni szeretnék egy kiegyensúlyozott szexuális élet előnyeit, azonnal el kell kezdenünk a stresszmenedzsment alkalmazását.
Magas vérnyomás. A kortizol hatásai közé tartozik még az erősebb és gyorsabb szívverés, az érfalak kitágítása, hogy felkészüljön a veszélyhelyzetre. Rövid távon hasznos, hosszú távon viszont magas vérnyomást és szívproblémákhoz vezet.
Insomnia, alvászavar. A kortizol nehezen ürül a szervezetből - így csakugyan azon kaphatjuk magunkat, hogy egy fárasztó és stresszes nap után lassabban tudunk elaludni. A szervezet további veszélyforrásokat keres, nehezen szabadul a veszély miatti felkészültség állapotától.
Hiper-emocionalitás. Amikor stresszesek vagyunk, az akaraterőnk csökken, csőlátás alakul ki, inkább a nyers érzelmek törnek a felszínre. Ez is lehet az oka, ha stresszes szituációkban “kiakadó” embereket látunk.
Szociális izoláltság. A krónikus stressz veszélyesebb fázisaihoz tartozik. A védelembe húzódás ösztöne, a stresszorok csökkentésének automatikusan működő válasza. Kisebb mennyiségben teljesen rendben van az egyedüllét, persze, kell is a magunkkal töltött idő, hosszabb távon viszont depresszióhoz vezet.
Gyenge koncentrációképesség és memóriaromlás. A krónikus stressz tipikus mellékhatása. Stresszhelyzetben ösztönösen a fizikai aktivitásra van szükség, a kevésbé hasznos, mentális képességeket ilyen helyzetben a szervezet leállítja, tőle energiát von el: többet erővel, mint ésszel esete!
Állandó fáradtság. Az angol “fatigue” szó helyesebb kifejezés, a magyarra fordítás nem tökéletes. Én legfőképpen mentális fáradtságot szoktam érezni, ez egy fejben erős húzást, hányingert, és a teljesítőképesség teljes elvesztését szokta jelenti, egyfajta besokallás, ha úgy tetszik. Ha nem érezzük magunkat biztonságban, és állandóan veszélyforrást keresünk, akkor ugyanúgy hamarabb elfogy az energia, amit a mentális teljesítményünkre fordíthatnánk.
Gyengébb immunrendszer. Ugyancsak az előző pont magyarázza: a konstans készenléti állapot mellett nincsen energia a védekező rendszer fenntartására is, ezért onnan energia-átcsoportosítás lép életbe.
Depresszió. Rengeteget lehetne róla beszélni, röviden: a krónikus stressz csökkenti az agyban található neurotranszmitterek számát, mint szerotonin, dopamin, melyek segítenek az éhség, energia, alvás, hangulategyensúly, így tehát a “well-being” szabályozásában. Így tehát közvetve alakul ki a depresszió, a levertség érzése. Egy pillangó effektust képzeljünk el: a következő nap teljesítés-kényszere alatt (nehéz ügy, nehéz vizsga) rosszul alszunk, ezért már rosszul is kelünk, edzeni nincsen kedvünk, ami még jobban stresszessé tesz minket, ezért ezt elnyomva még többet eszünk, mely után még lassabbnak és fáradtnak érezzük magunkat. A körforgás sosem áll meg, ha nem avatkozunk be!
Megnövekedett alkohol, cigaretta és drogfogyasztás. Az ördögi kör betetőzése. Azt javaslom, hogy a 11. szintet a legfőképpen elkerülni törekedjünk. Ha mégis beleestünk ebbe a gödörbe, feltétlen kérjük ki mások véleményét, szakember segítségét.
Hogyan kezeljük a stresszt - folyt.köv.!
Elsőre ijesztőnek tűnhet minden, azonban szeretnék visszakanyarodni egy korábbi állításhoz. Az ember nem véletlenül van a tápláléklánc csúcsán. Az ember adaptív lény, tehát képes alkalmazkodni a környezethez és a körülményekhez. Radikálisan képes szervezeti felépítését megváltoztatni a túlélés érdekében. A stresszkezelés is egy lehetséges és nem is feltétlenül nehéz ellenlépés a felgyorsult világ stresszorai ellen. Hogy miként vegyünk fel a harcot – mint ahogy azt látni fogjuk, sokszor a magunkban rejlő – ellenséggel, arra választ adok a következő bejegyzésemben. Elöljáróban érdemes megjegyezni: a stresszt akkor érezzük, ha úgy gondoljuk: nem vagyunk képesek valamire. Azonban biztosan így van ez? Tényleg nem vagyunk képesek valamire, vagy csak nem hiszünk önmagunkban? Lehet-e az, hogy az akarat és az önfegyelmezettség gyakorlásával legyőzhetjük az ösztönös reakciókat? Kiderül legközelebb.[1]
[1] forrás: The Art of Manliness: How to Manage Stress