Mit tanulhatunk a mesék világából?

Vajon miért van a meséknek gyógyító hatása? Számos pszichológus vallja, hogy a történetmesélés jó hatással van lelki életünkre, hiszen az élmények szavakba öntése segít feldolgozásukban. Traumáink, ki nem mondott fájdalmas emlékeink azért veszélyesek, mert nem merjük őket szavakba önteni. A terápiák nagy része arra irányul, hogy ezek a történetek kimondhatóvá váljanak, hiszen így lehetőséget adunk az átkeretezésre, melynek során élményeink elfogadhatóvá válnak, képesek leszünk őket beépíteni személyiségünkbe, életutunkba. Jelenlegi írásomban Kádár Annamária Mesepszichológia 2. című kötete alapján arra térek ki, hogy mit tanulhatunk a mesékből, hogy boldogabbak lehessünk.

Manapság sajnos kevés óvodás, kisiskolás hallgat nap mint nap mesét esténként, hiszen a világ pörgősebb, „modernebb” lett. Valójában azonban érdemes a mesékre „kincs”-ként tekintenünk, mert olyan tanulságokat, bátorító üzeneteket hordoznak magukban, mely a gyermekeket magabiztosabbá és reziliensebbé (ellenállóbbá) teszi. Tanítsuk meg gyermekeinknek már ilyen kicsi korban is a mesehősök által, hogy képesek elérni álmaikat, s ne engedjük, hogy „lábujjhegyen lépkedjék végig” életüket a biztonságosnak kijelölt útvonalon.

1. A komfortzóna elhagyása

A mesehősök általában maguktól, néha pedig lökdösődéssel, de elindulnak saját álmaik után, egy olyan úton, mely számtalan kihívást és erőpróbát tartalmaz a cél eléréséig. Ez a való életben nem mindig alakul így, sőt, a legtöbbünk inkább a biztonságos úton való maradást részesíti előnyben: azt tanulom, amivel később jól keresek, amellett a férfi mellett maradok, aki bár kicsit unalmas, de sosem fog megcsalni. Valóban, a biztonságot választani kényelmesebb, azonban érdemes azt is mérlegelnünk, hogy ettől boldogabbak leszünk-e? Joseph Campbell (egy világhírű amerikai mitológus) szerint „Amit keresel, az éppen abban a barlangban rejlik, ahová félsz belépni”.

2. Életbátorság

Néha képtelenek vagyunk megszabadulni félelmeinktől, ilyenkor azonban a legjobb, ha szépen fokozatosan megszelídítjük azokat, s elfogadjuk, hogy hozzánk tartoznak. Néha saját magunktól félünk a leginkább, ezért nem merünk belevágni az álmainkhoz vezető útnak. Gondoljunk csak bele, hogy életünk legemlékezetesebb pillanatai – melyeket a gyermekeinknek is mesélni fogunk – mely helyzetekből származnak? Amikor kipróbáltunk valami újat. Mert azt biztosan megjegyezzük. Lehet, hogy esetlenek voltunk, vagy elsőre nem a legmegfelelőbb módon kezeltük a helyzetet, azonban az biztos, hogy átéltünk valami újat, mely örökre emlékezetes marad. Ha mindig ugyanoda utazunk családi vakációra, akkor egy idő után nem készülnek fényképek, mert ismerjük már a helyet. Egy új hely azonban mindig új izgalmakkal tölt el bennünket, s legyen az kellemes vagy kellemetlen, hogy kalandos lesz, azt mindenképpen remélhetjük.

4

3. Perspektívaváltás

Ahogy már a bevezetőben is említettem, nagyon fontos, hogy a velünk történt eseményeket mesélni tudjuk. Hatalmas szerepe van a vacsora közbeni élménymesélésnek, a kudarcok és a sikerek szavakba öntésének. A mesélés által hallhatjuk saját magunkat, s közben észrevehetjük, hogy nem is olyan vészes a helyzet, mint gondoltuk. Igazából nem hülyeség az a gondolat, hogy mindenben találjuk meg a jót, hiszen ha képesek vagyunk minden helyzetet olyan módon átkeretezni, hogy az elfogadható, sőt, esetleg építő jellegű legyen számunkra, akkor sokkal boldogabbak, elégedettebbek és kiegyensúlyozottabbak lehetünk. Ahogy Gabriel Garcia Márquez fogalmaz, „Az élet nem az, amit az ember átélt, hanem az, amire visszaemlékszik, és ahogy visszaemlékszik rá, amikor el akarja mesélni”. Vagy ahogy egy második világháborús könyvben kifejezik „...ki szépen kimondja a rettenetet, azzal föl is oldja”.

Fontos azonban, hogy ne torzítsuk el a történetet, csupán tegyük azt önmagunk számára elfogadhatóvá.

4. Rugalmas alkalmazkodóképesség

Fontos, hogy képesek legyünk a váratlan helyzeteket is kezelni, hiszen a mesehősök is gyakran szembetalálják magukat nem várt eseményekkel. Legyünk találékonyak, ne veszítsük el az önmagunkba és álmainkba vetett hitet, és a legfontosabb: ne végezzünk valószínűségszámításokat, hogy mennyi az esélye, hogy meg tudom oldani ezt a helyzetet, hanem egyszerűen vágjunk bele, mert ha hiszünk magunkban, akkor bármire képesek vagyunk!

5. Lassú haladás

Ne egyszerre akarjunk célba érni, hanem élvezzük az odavezető utat! Számos mindennapi hősünk fogalmaz úgy, miután elérte az álmát, hogy az odavezető út volt a legcsodálatosabb. Hagyjuk, hogy a különböző helyzetek, erőpróbák tanítsanak minket, új képességekkel lássanak el bennüket, s maradjunk minden helyzetben türelmesek. Néha nem rajtunk múlik, hogy megtörténik-e a csoda vagy sem. Adjunk magunknak időt a minket körülvevő világ megszemlélésére, az ízek élvezetére, a táj szépségének meglátására. Ha elértünk egy célt, jutalmazzuk meg magunkat, adjunk magunknak egy kis strukturálatlan szabadidőt. Ha túl gyorsan haladunk, a lelkünk lemarad, s egyszer csak azt vesszük észre, hogy nem vagyunk képesek élvezni a pillanatot.

6. Kitartó küzdelem

Elérkezik az út során az a mozzanat, amikor megkérdőjelezzük magunkban, hogy vajon jó úton járunk-e. Vajon érdemes-e még erőfeszítéseket tennem, vagy feladnom bizonyos dolgokat azért, hogy az általam kijelölt célt elérjem? Ekkor tegyük fel azt a kérdést, hogy tudnánk-e élni, és boldogok lenni, ha feladjuk az álmunkat?

„Csak akkor találjuk meg az élet kincseit, ha leereszkedünk a szakadék legmélyére. Ahol összerogysz, ott lapul a kincs.” (Campbell)

7. Hit a csodában, a kívánság erejében

Amíg vannak vágyaink, s kívánságaink, addig képesek vagyunk hinni abban, hogy a helyzet megváltoztatható. Addig él bennünk a gyermeki lélek, aki még nem hasonlította össze a csodát a realitással. A hőssel sem csak úgy megtörténik a csoda, hanem először is lehetőséget ad rá, és kiállja az élet próbáját. Adjunk lehetőséget mi is, hogy a saját életünk hősei lehessünk, s ne csak túléljük, hanem meg is éljük az életünket!

Felhasznált irodalom: Kádár Annamária: Mesepszichológia 2.